6.45 Filmklub – Szabadesés

2016. Március 30.

Március 30-án, 18.45-ös kezdéssel ismét 6.45 Filmklub lesz az Art+Cinema Kertészt termében. Ezúttal Pálfi György – Szabadesés című filmjét vetítjük, mely a 49. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon három díjat is nyert ( A zsűri különdíja, A legjobb rendező és az Europa Cinemas Label-díj).

Szabadesés

Rendező: Pálfi György
Írta: Ruttkay Zsófia, Pálfi György
Szereplők: Molnár Piroska, Benedek Miklós, Tenki Réka, Trill Zsolt, Nagy Zsolt, Bordán Irén, Jordán Tamás, Hegedűs D. Géza, és még sokan mások
Hossza: 80 perc
Korhatár: Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott!

A vetítés utáni beszélgetést Varsányi Ferenc rendező tartja, ajánlója a filmhez alább olvasható:

“A film 2014 – ben koreai támogatással készült. A rendező kapott 100 ezer dollárt, és teljes szabad kezet azzal a feltétellel hogy fél év alatt be kell fejeznie a filmet. Pálfi elvállalta és lett egy 80 perces különleges világú, film, különös emberekről, amellyel Karlovy Vary-ban három díjat nyert.

„Amúgy sincs semmi összefüggés…” – mondja Molnár Piroska, a főszereplő a film egyik jelenetében, és ez akár a Szabadesés mottója is lehetne. Azoknak ajánlom ezt a programot, akik látták Pálfi korábbi filmjeit, a Hukkle-t, a Taxidermiát és a Final Cutot, és szívesen néznének meg egy újabb különleges Pálfi mozit.”

Jegyár:
– Tagsági kártyával: 700 Ft
– Kártya nélkül: 900 Ft

Aki kedvezményes áron szeretne jegyet vásárolni, annak szükséges kiváltania egy ingyenes tagsági kártyát a Faludi Ferenc Akadémián (1085 Budapest Horánszky utca 20., minden hétköznap 9.30-16.30-ig).