A nimfomániás I. és II. rész

2020. augusztus 14. és 21., 20:00 óra

Lars von Trier két részes mozijában nyolc epizódban meséli el egy nő nimfomániássá válásának történetét. Trier az európai és skandináv filmgyártás egyik legjelentősebb és legellentmondásosabb figurája, aki pályafutása során olyan filmeket készített, mint a Hullámtörés, a Táncos a sötétben, a Dogville – A menedék, vagy az Antikrisztus. A nimfomániás című mozija pályafutása legnagyobb vállalkozása, amelyben világsztárok sora segíti bemutatni a nézőnek a szexualitás extremitásait.

Joe-ra (Charlotte Gainsbourg) egy nap egy sikátorban fekve a rideg utcakövön talál rá az éppen boltba igyekvő Seligman (Stellan Skarsgård). A fiatal nőt megverték, vérzik, és szemmel láthatóan segítségre szorul, ezért a férfi megsajnálja, és elviszi magához, hogy ápolja. Joe pedig mind őszintébben meséli el jóakarójának, miképp került abba a lehetetlen helyzetbe, ahogyan találkoztak. A nő nimfomániásnak diagnosztizálja magát, élményei pedig egészen a tinédzserkoráig nyúlnak vissza. Történetei között szót ejt édesapjáról, egy nagy szerelméről, és szeretőkről, de mindenekelőtt szexuális kalandjairól, amelyek bővelkednek extrémitásokban, zavarba ejtő helyzetekben, szexuális pózokban és játékokban, valamint vállalt perverziókban. Seligman megértően, ámde zavartan hallgatja a nőt és a történelemből, valamint a tudományból vett példákkal és tapasztalatokkal igyekszik értelmet adni a nő tetteinek.

( )

A nimfomániás – 1. rész | Nymphomaniac: Vol. I
Színes, feliratos, dán-német-francia-belga filmdráma, 115 perc

Rendezte: Lars von Trier
Írta: Lars von Trier
Szereplők: Charlotte Gainsbourg, Stellan Skarsgård, Stacy Martin, Shia LaBeouf, Connie Nielsen, Jamie Bell, Christian Slater, Uma Thurman, Willem Dafoe, Udo Kier, Jean-Marc Barr
Fényképezte: Manuel Alberto Claro
Vágó: Molly Malene Stensgaard
Producer: Louise Vesth, Marie Cecilie Gade

( )

A nimfomániás – 2. rész | Nymphomaniac: Vol. II
Színes, feliratos, dán-német-francia-belga filmdráma, 125 perc

Írta: Lars von Trier
Szereplők: Charlotte Gainsbourg, Stellan Skarsgård, Stacy Martin, Shia LaBeouf, Connie Nielsen, Jamie Bell, Christian Slater, Uma Thurman, Willem Dafoe, Udo Kier, Jean-Marc Barr
Fényképezte: Manuel Alberto Claro
Vágó: Molly Malene Stensgaard
Producer: Louise Vesth, Marie Cecilie Gade

Jegyek 14 és 20 óra között a mozi pénztárában és online kaphatók 1 200 Ft-os (kedvezménnyel 1 000 Ft-os) áron: