5. Európai Art Mozi Nap

2020. november 8.

„Európa újra mozizni megy!” – idén is remek filmekkel és elgondolkodtató történetekkel várja a mozirajongókat az Európai Art Mozi Nap, a kontinens több száz művészmozijában egyazon napon: november 8-án vasárnap.

Az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas kezdeményezésére immár ötödik alkalommal megrendezett nemzetközi esemény az európai filmművészet sok-színűségét ünnepli, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a művészmozi, mint kulturális és közösségi tér fontosságára. Ezen a napon a programban részt vevő filmszínházak – köztük 26 magyarországi művészmozi – speciális filmkínálattal várják a közönséget, természetesen a jelenlegi helyzethez igazodva fokozott odafigyeléssel az egészségvédelemre.

A változatos műfajú hazai filmkínálatban a Berlinben, Velencében díjazott filmdrámáktól a romantikus vígjátékon és gondolatébresztő dokumentumfilmen át a portréfilmig nyolc új európai koprodukció és két új magyar alkotás szerepel, amelyeket hetekkel-hónapokkal az országos premier előtt láthat a közönség.

Találkozzunk november 8-án és ünnepeljük együtt az európai mozit!

Az 5. Európai Art Mozi Nap programja az Art+ Cinemában

NAGYTEREM

Egy humorista élete | Premier előtt | 16:00 | Jegyvásárlás

Színes, feliratos svéd dráma, 92 perc | En komikers uppväxt

Juha Lindstrom komikus nagy sikerű stand-up előadásában a hetvenes évek svéd aranykorát idézi meg. Visszaemlékezésében azonban nemcsak az ABBA és Björn Borg, hanem nem éppen felhőtlen gyerekkora is megelevenedik, benne az iskolai zaklatások világával. Az osztály bohócaként számon tartott Juha csak azért nincs a célkeresztben, mert vannak nála gyengébbek és támadhatóbbak. Juha felnőttként sem felejtette el gyerekkora rossz emlékeit, és amikor egy régi iskolatárs váratlanul betoppan a fellépésre, szembesülnie kell a régi érzésekkel.

Az Egy humorista élete Jonas Gardell 1992-es, saját gyerekkori élményein alapuló, Svédországban kultikus regényének filmadaptációja. A kétezres évek elején ezt a könyvet kapta ajándékba minden nyolcadikos iskolás a svéd államtól. A film világpremierje a rangos Torontói Nemzetközi Filmfesztivál Discovery szekciójában volt 2019-ben.

Bemutató: 2020. 11. 19.

Rendezte: Rojda Sekersöz
Írta: Jonas Gardell
Szereplők: Jakob Eklund, Loke Hellberg, Gizem Erdogan, Fredrik Hallgren, Johan Rheborg, Arvin Kananian, Maria Sid, Anna Bjelkerud, Leif Edlund, Ulla Skoog, Cilla Thorell
Fényképezte: Erik Molberg Hansen
Vágó: Fredrik Morheden , Mattias Morheden
Zeneszerzők: Jean-Paul Wall
Producer: Martin Persson
Hang: Dolby Digital 5.1

Becsúszó szerelem | Premier előtt | 18:00 | Jegyvásárlás

Színes, magyar romantikus vígjáték, 92 perc

Gyula, az elkötelezett fociultra és felesége, Mariann gyereket szeretnének. Miután kiderül, hogy a férfi meddő és az örökbefogadás lehetősége is elszáll, Mariann utolsó esélyként megállapodik egy roma lánnyal, Lüszivel, hogy a hamarosan születendő gyermekét magukhoz veszik. A terv mindannyiuk életét fenekestül forgatja fel.

A Becsúszó szerelem Nagy Viktor Oszkár új játékfilmje. Nagy első játékfilmjével, az Apafölddel a nemzetközi kritikusok Gene Moskowitz díját nyerte el a 40. Magyar Filmszemlén. Azt követően számos díjnyertes dokumentumfilmet (Két világ között, Felsőbb parancs, Székely lelemény), valamint a Hivatal című tévéfilmet készítette el. A film főszereplői Ötvös András (Nyitva, #Sohavégetnemérős, Isteni műszak), Thuróczy Szabolcs (Drakulics elvtárs, Aranyélet, Valami Amerika 3, Tiszta szívvel), Stefanovics Angéla (Akik maradtak, Liliom ösvény, Viktória: A zürichi expressz) és Rajkai Zoltán (Alvilág, Aranyélet, Lajkó – Cigány az űrben, 1945). A mellékszerepekben mások mellett Tenki Réka (Nyitva, Testről és lélekről, Seveled, Budapest Noir) és a filmrendező Hajdu Szabolcs (Ernelláék Farkaséknál, Bibliothéque Pascal, Fehér tenyér) is láthatók. A Becsúszó szerelem látványtervezője Kővári Kata, a jelmeztervezője Sinkovics Judit (Foglyok, Testről és lélekről, Valami Amerika 3, Valan – Az angyalok völgye, Toxikoma). A film a Campfilm gyártásában, a Sparks koprodukciójában, a Filmintézet támogatásával készült.

Bemutató: 2020. 11. 12.

Rendezte: Nagy Viktor Oszkár
Írta: Bárány Márton, Nagy Viktor Oszkár
Szereplők: Ötvös András, Gombó Viola Lotti, Thuróczy Szabolcs, Stefanovics Angéla, Rajkai Zoltán, Hajdu Szabolcs, Szabó Simon, Orosz Ákos, Tenki Réka, Pelsőczy Réka, Urbanovits Kriszta, Piller Ádám
Fényképezte: Kürti István
Vágó: Sass Péter
Zeneszerzők: Tövisházi Ambrus
Producer: László Sára, Gerő Marcell
Társproducer: Romwalter Judit
Hang: Dolby Digital 5.1
Korhatár besorolás: Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott (III.)

Spirál | Premier előtt | 20:00 | Jegyvásárlás

Színes magyar-román dráma, 100 perc

Egy férfi és két nő különös háromszögtörténete bontakozik ki egy tóparti házban. A titokzatos módon eltűnt apáról a fiúra hagyományozott horgásztó távol esik a várostól, egy elszigetelt, varázslatos világ. Halak, madarak, vadállatok békésnek tűnő otthona. A felszín alatt azonban titkok lappanganak és az évszakok körforgásával együtt a horgásztavat gondozó férfi és két nő baljós története is beteljesedik. Lélektani krimi az elengedésről, az ismétlődő kapcsolatokról, a konfliktusokról és a szembenézés nehézségeiről.

A Spirál Felméri Cecília kolozsvári rendező (Boldogságpasztilla, Végtelen percek, Mátyás, Mátyás, Kakukk) első nagyjátékfilmje. Az ‘A’ kategóriás Varsói Filmfesztivál első és második filmes versenyprogramjában szereplő alkotás a zsűri elismerő oklevelét érdemelte ki. A rendezőnő korábbi alkotásai több rangos nemzetközi filmfesztiválon vettek részt, Felmérit a CineFest-en „A jövő reménysége díj”-jal, a Magyar Filmszemlén a „Legígéretesebb fiatal tehetség díj”-jal ismerték el. Felméri valamennyi korábbi munkáját Muhi András producerrel készítette, közös munkájuknak mintegy megkoronzása a mostani játékfilm. A film főszereplői az Oscar-jelölt, Arany Medve-díjas Testről és lélekről Európai Filmdíjas színésznője, Borbély Alexandra; a Pororoca című filmbeli alakításáért több rangos nemzetközi filmfesztiválon a legjobb férfi főszereplő díját kiérdemlő, az Arany Medve-díjas Anyai szív sztárja, Bogdan Dumitrache román színművész (Pororoca, Legjobb szándék); és Kiss Diána Magdolna (A nagy füzet, Fehér Isten, Az Úr hangja).

A Spirál látványtervezője Cseh Renátó, operatőre Réder György (Brazilok, Lajkó, cigány az űrben), a jelmeztervező Ferencz Zsófi. A film az Inforg-M&M Film és a Hai Hui Entertainment koprodukciójában, a FocusFox gyártásában, a Nemzeti Filmintézet, a Román Filmközpont (CNC) és az Eurimages támogatásával készült.

Bemutató: 2020. 11. 19.

Rendezte: Felméri Cecília
Írta: Felméri Cecília
Szereplők: Borbély Alexandra, Bogdan Dumitrache, Kiss Diána Magdolna, Uhrik Dóra, Köleséri Sándor, Krisztik Csaba, Losonczi Kata, Szabó Veronika, Zsigri Bálint
Fényképezte: Réder György
Vágó: Politzer Péter
Zeneszerzők: Balázs Ádám
Producer: Muhi András, Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Ferenczy Gábor
Hang: Dolby Digital 5.1
Art besorolást kapott alkotás
Korhatár besorolás: Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott (IV.)

KISTEREM

Nyomorultak | 16:00 | Jegyvásárlás

Színes francia dráma, 102 perc | Les misérables

Stephane vidéki rendőr, nemrég költözött Párizsba és egy civil ruhás bűnüldöző egységhez kerül a város legproblémásabb negyedébe. A törvénytisztelő férfi számára sokkolóan hat, hogy az itt szolgálatot teljesítő kollégák az erőszaktól sem riadnak vissza szolgálatteljesítés közben, és teljesen szabadon értelmezik a törvényeket. A háromfős csapat tagja a rasszista fehér Chris és az afrikai származású, muszlim Gwanda, akik nem kímélik a külváros lakóit, s maguk is elsüllyednek a korrupció és bűn mocsarában. Stephane-nak rá kell döbbennie, hogy a környéken sajátos igazságszolgáltatás működik, ahol a békét a különféle bűnbandák tartják fenn, törékeny alkuk és pillanatnyi megállapodások alapján. S elég egy szikra, hogy fellángoljon a megállíthatatlan erőszak.

A film azon a környéken játszódik, ahol a rendező, Ladj Ly felnőtt; Párizs legszegényebb bevándorlónegyede nemcsak a francia főváros egyik legveszélyesebb környéke. A Nyomorultak az azonos című rövidfilm egészestés változata, amelyet a 2005-ös párizsi külvárosi zavargások inspiráltak. A film világpremierje az ’A’ kategóriás Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában volt, az alkotás az Arany Pálmáért versengett és elnyerte a zsűri díját. A film Franciaország Oscar-nevezettje az idegen nyelvű film kategóriában és a szakma egyöntetű véleménye szerint esélyes nemcsak az Oscar-jelölésre, de akár a díjra is. A filmet három kategóriában jelölték az Európai filmdíjra, s esélyes a legjobb film, a legjobb elsőfilm, a legjobb forgatókönyv díjainak elnyerésére. Egyöntetű vélemények szerint a Nyomorultak 2019 egyik legjobb, legfelkavaróbb filmje.

Bemutató: 2020. 03. 12.

Rendezte: Ladj Ly
Írta: Ladj Ly, Giordano Gederlini, Alexis Manenti
Szereplők: Damien Bonnard, Alexis Manenti, Djibril Zonga, Issa Perica, Al-Hassan Ly, Steve Tientcheu, Almamy Kanouté, Nizar Ben Fatma, Raymond Lopez
Fényképezte: Julien Poupard
Vágó: Flora Volpelière
Zeneszerzők: Pink Noise
Producer: Toufik Ayadi, Christophe Barral
Hang: Dolby Digital 5.1
Art besorolást kapott alkotás
Korhatár besorolás: Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott (IV.)

A vadászat | 18:00 | Jegyvásárlás

Színes, feliratos, dán dráma, 115 perc | Jagten

A nemrég elvált Lucas egy vidám baráti társaság megbecsült tagja, gondoskodó apa, megbízható munkatárs. Egy óvodában dolgozik asszisztensként, szereti a munkáját, és a gyerekek, kollégák is kedvelik őt. Egyik kolléganőjével randizni kezd, és úgy tűnik, magánélete is mederbe kerül. A harmonikus hétköznapok azonban egy pillanat alatt omlanak össze egy apró füllentés hatására: az egyik kislány, legjobb barátja gyermeke az óvodában azt mondja, hogy Lucas tett vele valamit. A gyermeki hazugság visszafordíthatatlan károkat okozva szabadul el, a magára maradó, védtelen Lucas pedig értetlenül áll az események előtt.

Thomas Vinterberg, a Születésnap, a Submarino és a Kedves Wendy! filmek rendezője Mads Mikkelsen főszereplésével készített fullasztó drámát, legbelső félelmeinkről. A rendező megtörtént gyerekpszichológiai eset alapján rendezte meg A vadászatot, és elmondása szerint, a valóság annyira kegyetlen volt, hogy senki sem hinné el.

A vadászat világpremierje 2012-ben Cannes-ban volt, ahol három díjat is nyert, Mads Mikkelsen megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést, illetve elnyerte az alkotás az ökumenikus zsűri díját is. A vadászatot Európa Filmdíjakra is jelölték, a forgatókönyv pedig elnyerte a legrangosabb európai elismerést. A vadászat előképéül olyan klasszikusok szolgáltak, mint Rober de Niro A szarvasvadász című mozija.

Bemutató: 2013. 02. 21.

Rendezte: Thomas Vinterberg
Írta: Thomas Vinterberg, Tobias Lindholm
Szereplők: Mads Mikkelsen, Thomas Bo Larsen, Annika Wedderkopp
Fényképezte: Charlotte Bruus Christensen
Vágó: Janus Billeskov Jansen, Anne Østerud
Producer: Sisse Graum Jørgensen, Morten Kaufmann, Thomas Vinterberg
Art besorolást kapott alkotás
Korhatár besorolás: Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott (IV.)

Eksztázis | 20:00 | Jegyvásárlás

Színes, feliratos, francia zenés horrorfilm, 95 perc | Climax

Táncosok gyűlnek össze egy erdő közepén lévő, bezárt iskolaépületben, hogy eltáncolják az utolsó táncukat. Az egész éjjel tartó buli hallucinogén rémálomba fordul, amikor rájönnek, hogy a szangriájukba valaki LSD-t tett. Hamarosan képtelenek lesznek ellenállni a bennük lévő neurózisoknak és pszichózisoknak, bódult hipnózisukat pedig tovább fokozza a zene elektronikus ritmusa. A drog mindenkiből mást hív elő: míg egyesek a paradicsomban érzik magukat, mások a poklot járják meg.

Gaspar Noé napjaink egyik legmegosztóbb francia szerzői filmese, aki olyan tabudöntögető, botrányfilmeket készített, mint az Egy mindenki ellen, a Visszafordíthatatlan, az Enter the Void, és a Szerelem. Az Eksztázis világpremierje a világ legrangosabb filmfesztiválján, Cannes-ban volt. A film a Rendezők Kéthete szekcióban szerepelt, ahol a Nemzetközi Artmozi Szövetség CICAE-díját nyerte el. A kritikusok szerint az Eksztázis a cannes-i program egyik legjobb filmje volt. A film bejárta a világ filmfesztiváljait, s mások mellett a rangos katalán Sitges filmfesztiválon nyerte el a legjobb film díját. A Franciaországban dolgozó külföldi kritikusok két kategóriában (legjobb rendező, operatőr) jelölték az Eksztázist a Lumiere-díjra. Az Eksztázis főszerepét játszó Sofia Boutella olyan nemzetközi blockbusterekben szerepelt, mint A múmia, a Star Trek: Mindenen túl, a Kingsman: A titkos szolgálat, vagy az atomszőke.

Bemutató: 2019. 04. 11.

Rendezte: Gaspar Noé
Írta: Gaspar Noé
Szereplők: Sofia Boutella, Romain Guillermic, Souheila Yacoub, Kiddy Smile
Fényképezte: Benoit Debie
Vágó: Denis Bedlow, Gaspar Noé
Producer: Brahim Chioua, Vincent Maraval, Edouard Weil, Richard Grandpierre
Hang: Dolby Digital
Art besorolást kapott alkotás
Korhatár besorolás: Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott (V.)

Jegyárak

  • Nagyterem: 1 200 Ft
  • Kisterem: 900 Ft